Miután megállapodtunk a fizetés mikéntjéről, valamint beszéltünk pár szót a helyzetemről, elindultam kifelé a műhelyből. Az erdő számtalan szempontból csodás helynek bizonyult. Itt érezhető igazán a természet... Az összhang... A harmónia...
Csodás dolog néha egy kicsit megszemlélni a környezetünket. Ekkor láthatjuk igazán a világunk szépségét, és összetettségét. Az itteni levegő egészen más. Friss és tiszta. Ahogy lépdeltem felfelé a hegyoldalban, éppen azon gondolkodtam, hogy mitévő legyek miután hazaérek. Szerencsére ezen nem nagyon kellett töprengenem, ugyanis nagy meglepetésemre otthon egy levél fogadott.
Megvizsgáltam a kis fehér borítékot. Kívül nem állt rajta semmilyen név, tehát valószínűleg személyesen kézbesítették. Feltéptem tehát a borítékot, majd olvasni kezdtem a szépen leírt sorokat: "Szia! Szeretném mindenképpen tisztázni ezt az éjjelt. Az az igazság, hogy nem teljesen tudom, hogy mit kellene hinnem téged illetően. Sokat gondolkodtam azon, hogy miért bánsz így velem, azonban ebből csak egy dologra tudok következtetni... De kérlek adj még nekem időt! Tudod hogy milyen erős érzelmeket tápláltunk egymás iránt mielőtt vele szakítottunk, és néha még most is azt remélem, hogy bár itt lehetne mellettem. Kérlek erre légy tekintettel! Tudom hogy képes vagy rá!"
Nagyon nyomta a szívemet ez a pár sor. Talán azért, mert tudtam hogy teljesen igaza volt. Ledőltem az ágyra, és átadtam magamat a gondolataimnak. Nem tudtam másra gondolni, mint a levélre, valamint arra a karácsonyra, amikor 7 éves voltam.
Szerettem volna kapni a szüleimtől egy új szánkót. Pénzünk is lett volna rá elegendő. Minden nap amikor hazatértem, elkezdtem faggatni a szüleimet, hogy mit fogok kapni karácsonyra, mikor, és hogy nem kaphatnám-e meg hamarabb. Persze én is tudtam, hogy úgysem kapom meg korábban, hisz az ajándék karácsonyra szólt, nem más alkalomra. A szüleim viszont idővel megelégelték a nap mint nap feléjük intézett kérdéseimet, így hát amikor eljött a nagy nap, akkor valami egész más volt a fa alatt... Azt a szánt amit akkor szerettem volna magamnak, azóta sem kaptam meg, mindössze azért, mert nem tudtam kivárni a megfelelő pillanatot.
Ha Vikit is így veszíteném el végleg, azt biztosan nem bírnám ki, így hát egyetlen dolgot tehetek. Kicsit türelmesebben kell bánnom vele, hisz tudom, hogy most nehéz időszakon megy keresztül. Remélem hogy mihamarabb kipiheni ezt...