A kérdésre válaszul láncok csörgését hallottam. Egy pillanatra teljesen megmerevedtem, és lélegzetvisszafolytva vártam, hogy melyik pillanatban támad rám valamilyen állat a sötétségből. Nemsokkal később aztán egy leány halk hangja hallatszott magam mellől.
Réka hangja volt az, tisztán hallottam, és mindössze annyit mondott: "melletted". Ekkor ismét megcsörrentek a láncok, és ebben a pillanatban azt hiszem minden tisztává vállt előttem. Azt hiszem állatokkal őrizhetnek minket. Amint ez a gondolat kipattant a fejemből, egy pislákoló fényt vettem észre tőlem kicsit balra a föld felett egy kicsivel. Füst szagot éreztem, majd a fény kissé felerősödött. Azonnal odakaptam a fejem, majd megláttam ott egy kislányt.
- Ő a barátnőm. Petrának hívják. - mondta halkan Réka. A fényben tisztán láttam, ahogy a leány a földön talált fadarabokból tüzet csiholt. A padlón fűrészpor és fadarabok, a két oldalamon a két gyerek, és a rács túloldalán... két kutya, akiknek a nyakából egy-egy vaslánc lóg, azonban nincsenek kikötve.
- Most mitévők leszünk? - suttogtam halkan. Válaszul csak a láncok csörgése hallatszott, ahogy a kutyák hirtelen közelebb jöttek a rácshoz. Ekkor ismét magával ragadtak a múlt emlékei...
Eszembe jutott egy régi történet. Egy barátommal az erdőben ifjú koromban találtunk egy magas fát, majd elhatároztuk, hogy a tetejére építünk magunknak egy kisebb kunyhót. Ehhez azonban föl kellett volna juntnunk oda, ami a fa méreteiből adódóan akkor számunkra lehetetlennek tűnt. Attól a pillanattól kezdve minden este azon búslakodtunk, hogy soha nem jutunk fel arra a fára, és így néhány napon belül ébrenlétünk és álmaink minden pillanatát megtöltötte a szomorúságés kedvtelenség. Nagyjából egy héttel később sötét füst szált fel a fától. Mi azonnal a helyszínre siettünk, azonban... a fánk már lángokban állt. Bár abban a pillanatban az álmunk égett el és hullt a földre porként, mégis boldogabbá tette a mindennapjainkat. Többé nem búsultunk a fára való feljutáson, és így az elégő célunk tulajdonképp boldogabbá tette a napjainkat.
- Azt hiszem egyetlen lehetőségünk maradt - suttogtam kicsit hangosabban, nem törődve a láncokkal. - A tűz...
- Nem gyújthatjuk fel a házat! Az egész épület ránk hullana! - érkezett a bölcs válasz Rékától.
- A veszélyben túlélhetsz, de a biztos halál karjai közül már nem menekülhetsz el. Jobban járunk ha minnél hamarabb cselekszünk, mielőtt komolyabb bajunk esik.
- A rácsnak ezen az oldalán semmi nincs ami biztonságot adhatna - mondta a két lány szinte egyszerre.
- Talán... - súgtam reménykedve, miközben rámutattam egy nagy kupac zsákra.
- Legyen. Nincs más választásunk. - hangzottak el ismét szinte egyidőben a két ifjú szavai.